Az őssejtek nyomában


ŐssejtTalán hihetetlen, de az emberi testben másodpercenként csaknem egymillió sejt pusztul el, melyeket a jól működő, egészséges szervezet észrevétlenül, azonnal pótol. Beteg emberek milliói viszont reménykedve várják, hogy a ma még gyógyíthatatlannak tekintett betegségek kezelésében új lehetőségeket nyisson az őssejt-kutatás, melyben világszerte tudósok százai vesznek részt, s manapság már nemcsak külföldi, de jelentős hazai eredményekkel is büszkélkedhetünk.

ŐssejtAz őssejtek minden élőlény szervezetében megtalálhatók. Hiányuk esetén a szervezet nem tudna regenerálódni, és akár néhány óra leforgása alatt elpusztulhatna. Az élet folyamán a szervezetben végbemenő természetes sejtpusztulás, az elhasználódott szövetek, sejtek állandó újraképződését, megújulását a csontvelőben termelődő őssejtek segítik elő. Akkor lépnek ki a csontvelőből, ha az agy vagy egyéb szervek részéről olyan információ érkezik, hogy valahová be kell épülniük. A beteg vagy sérült szövetekhez a véráramon keresztül jutnak el, hogy a megfelelő helyen betöltsék regeneráló funkciójukat.

Az őssejteket képletesen "Jolly Joker" sejteknek is nevezhetjük, hiszen csaknem mindenre képesek, test szerte számtalan formában segíteni tudnak. Aszimmetrikus osztódásuk révén az emberi testben található több mint 200-féle sejtté képesek átalakulni.


A fogantatás után az embrió csak őssejtekből áll. Sejtjei azonban a 15. naptól kezdve specializálódnak, azaz különböző, egyetlen saját feladattal rendelkező sejtté (ideg-, izom-, csont- és bőrsejtté) alakulnak át véglegesen. A specializálódásnak azonban ára is van: a sejtek döntő többsége elveszti azt a képességét, hogy bármilyen szervben helyt álljon. Azonban nem minden sejt indul el a specializálódás útján. A szöveti őssejtek ugyanis később is megőrzik univerzális tulajdonságukat. Az őssejt tehát egy alap: olyan sejt, melyből az ember differenciált szövetei, azokból pedig szervei fejlődnek ki. Az őssejt tartalmaz minden gént, ami a szervekben rejlik, ezért segítségükkel és a megfelelő genetikai információk előhívásával elvileg bármilyen szervünk pótlása lehetséges.

Az őssejt-termelés az életkor előrehaladtával azonban egyre csökken. Az őssejtek száma újszülött- és csecsemőkorban a legmagasabb, 20-25 millió körül mozog. 35 éves kor körül számuk jelentősen csökken, míg 60-70 éves korra, az egyötödére zuhan vissza. Gondoljuk csak meg, mennyire eltérő az emberi szervezet javító-építő képessége gyermek-, felnőtt-, illetve időskorban.

Az őssejtek mindenkori számának alakulásában jelentős, sőt meghatározó tényező az egészséges életmód, a változatos táplálkozás, a sok mozgás és a stressz elkerülése. Tudósok szerint a testmozgás az egyik leghatékonyabb őssejtfokozó, de termelődését a fokhagyma fogyasztása is elősegítheti. Az alkohol és a kávé azonban csökkentőleg hat rá!
Az utóbbi évtizedek kutatásainak középpontjába került, hogy hogyan lehetne megőrizni, tárolni az őssejteket, mivel lehetne fokozni termelődésüket, illetve mely eljárások segítik a szervek regenerálódását, ha betegség, baleset miatt sérülnek, károsodnak.

Őssejteket különböző módszerek alkalmazásával nyerhetünk:
1. A sok etikai kérdést felvető embrióból nyert sejtek.
2. A köldökzsinórvér levétele és tárolása. Szüléskor a köldökzsinórvérből mintegy 5 millió sejt nyerhető, melyet sejtbankokban 20-30 évig lefagyasztva tárolnak.
3. A csontvelőből nyert őssejtek, melyeket műtéttel ültetnek be a beteg szervekbe.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet az őssejtek fogalmát a következőképpen határozta meg:
"Az őssejteknek figyelemre méltó képességük van arra, hogy számos különböző típusú sejtté fejlődjenek a szervezetben. Mintegy javítórendszerként szolgálnak, elméletileg végtelen számban tudnak osztódni, hogy újra "lecserélhessenek", tehát pótoljanak más beteg sejteket. Amikor az őssejt osztódik, a keletkező új sejtekben megvan az a képesség, hogy vagy őssejtek maradjanak, vagy pedig egy másfajta, szakosodott szerepű sejtté váljanak, mint például egy izomsejt, egy vörös vérsejt, vagy agysejt."

Az őssejt-kutatás természetesen még korai fázisban tart, de az már világossá vált, hogy megfelelő felhasználásukkal szinte bármilyen betegség gyógyítható, pontosabban annak tünetei csökkenthetők. Világszerte számos tudományos csoport különféle kutatásokkal kimutatta, hogy az őssejtek kiválása a csontvelőből, vándorlásuk a testbe, a test számos szerveibe, és azon képességeik, hogy más szervek és szövetek sejtjeivé váljanak, egy természetes folyamat, amely nap, mint nap megtörténik.

Nemzetközi kutatók úgy vélik, hogy a felnőtt csontvelő őssejtek nemcsak velőt és vért képesek regenerálni, de májat, tüdőt, emésztési területet, bőrt, szívet és izmot is. További kutatások szerint a csontvelő őssejtek potenciálisan bármely felnőtt szövetté képesek alakulni. Már nemzetközi humán vizsgálatok eredményei is igazolják, hogy az őssejtekből előállított szívizomsejtek képesek beépülni a szívinfarktus után elhalt szív szövetébe és helyreállítani annak működését. A tudósok állatkísérletek során a Parkinson és az Alzheimer kórban is igen ígéretesnek találták az őssejtek alkalmazását.

Az elmúlt években egy magyar kutatócsoport azt vizsgálta, hogy hogyan lehetne előállítani egy olyan terméket, amely fokozza a szervezetben az őssejtek termelését, és segít azok jótékony hatásának kibontakozásában. A kutatók abból indultak ki, hogy az orvostudomány ma már képes fokozni vagy mérsékelni bármely a szervezetben keletkezett anyag - epe, inzulin, vér, nyál, sav, könny stb. - termelődését. Ennek alapján kezelik különféle gyógyszerekkel például a cukorbetegséget, ahol inzulin-fokozásra van szükség, vagy akár a vérnyomást, melynél a vese adrenalin-termelését szabályozzák.

Mindezek alapján joggal feltételeztük, hogy valamiképpen a csontvelőt is fokozott őssejt-termelésre lehetne késztetni. Fő célunk az volt, hogy természetes anyagokban keressünk megoldást a szervezet őssejt-termelésének stimulálására. Ezerféle hazai és a világ különböző részén található gyógynövény, illetve természetes anyag hatását vizsgálták meg kutatóink, mire kiválasztották azokat, amelyek az elképzeléseknek megfelelő mértékben és módon fokozzák az őssejtek termelését.

A tápszerként forgalomban lévő őssejt-szaporító és őssejt-védő kapszula együttes kifejlesztése során különféle természetes anyagok és azok számos kombinációjának őssejt-termelésre kifejtett hatását vizsgálták meg a kutatók. Ez a termék párban tartalmazza a kapszulákat (védő + szaporító), melyeket egymást követően, fél óra elteltével kell bevenni. Az őssejt-védő kapszula nem más, mint erős antioxidánsokat, flavonoidokat és egyéb összetevőket tartalmazó készítmény.

A kísérletek alatt a keringő vér diagnosztikai vizsgálatával folyamatosan figyelték, mire, hogy reagálnak az őssejtek. Végül előállították azt az anyagot, amely olyan kombinációban tartalmazza a természetes összetevőket, hogy az folyamatosan, azonos intenzitású, felfokozott őssejt-termelést generál, ami összességében a felnőtt embereknél elvárható mértéket legalább 75%-kal meghaladja. Ez a tápszer termék az Olimpiq StemXCell.

 

Szabó László kutató


A kutatások folyamatosak, a fejlesztések folytatódnak, hiszen az őssejt-kutatás eredményei az elmúlt pár évben hónapról hónapra újabb örömteli meglepetéssel, ígéretes felismerésekkel szolgáltak a kutatók számára.

Szabó László
a kutatás vezetője



Kosár

A kosár tartalma:

A kosár üres.

Minden 15 000 Ft feletti rendelés esetén a kiszállítás INGYENES!

Keresés

Őssejt kapszula

Őssejt kapszula - őssejt szaporító 

Olimpiq StemXCell

Az Olimpiq StemXCell segítségével naponta legalább 75%-al több őssejtje lehet! A legjobb őssejtterápia, ha a saját egészséges, aktív őssejtszámunkat növeljük. Ezeket a sejteket a testünk ismeri és az önregeneráció alapját képezik.

Őssejtekről általában

Korlátlan számú osztódásra, megújulásra képes, nem specializálódott sejtek, amelyek aszimmetrikus osztódás révén önmagukhoz hasonló sejteket képeznek és emellett elkötelezett utódsejteket is létrehoznak.